A kötet fejezetei Marvin Carlson öt könyvéből és két tanulmányából közölnek részleteket, illetve további két tanulmányt teljes egészben közre adnak magyar fordításban. Ezek a szövegek 1990 és 2011 között születtek és keresztmetszetet nyújtanak az ezredforduló színháztudományának olyan kérdéseiről és folyamatairól, mint a színházszemiotika, interkulturalitás, többnyelvűség a színpadon, a történelem újrajátszásai, az előadás eseményszerűsége és a performanszok világa a posztstrukturalista elméletek kontextusában. Marvin Carlson adatokkal és tanácsokkal segítette a vállalkozást, továbbá a válogatásban érdeklődésük, tanulmányaik és a potenciális olvasók általuk feltételezett igényeinek megfelelően nagy segítségére voltak a szerkesztőknek maguk a fordítók is. Egyetemi oktatók, fiatal kutatók, doktori hallgatók és mesterszakos diákok alkotják a fordítói gárdát. Kiadó, szerkesztők és fordítók közösen reméljük, hogy a szövegek hasznára lesznek mind a színházzal foglalkozó szakembereknek és tanároknak, mind a színházi tanulmányokat folytató, graduális és posztgraduális diákoknak, valamint a színházat szerető olvasóknak általában is.
Az e-könyv letöltése
A színpadtól a színpadig (ISBN 978-615-5423-05-5)
A színpadtól a színpadig (ISBN 978-615-5423-06-2)
Nyomtatott kiadás
Az e-könyv verziók mellett a kötetből Print-on-Demand változat is készült, amit az Amazon.com és a Createspace online boltjaiból lehet beszerezni.
189 o.
6’x9′ puhafedeles kiadás
Olvasson bele a kötetbe itt, online
Melyik verziót válasszam?
A Kindle (.prc) verziót a következő eszközökön illetve letölthető szoftverek segítségével olvashatja: Kindle e-olvasó, Kindle alkalmazások különböző platformra és operációs rendszerre, Mobipocket Reader
Az ePub (.epub) verziót a következő eszközökön illetve letölthető szoftverek segítségével olvashatja: iPad, iPhone (iBooks olvasó alkalmazás), Adobe Digital Editions, Calibre
További információkért olvassa el a gyakran ismételt kérdésekre adott válaszokat!
Cím: A színpadtól a színpadig. Válogatás Marvin Carlson színházi írásaiból
Szerkesztők: Kurdi Mária és Csikai Zsuzsa
Megjelenés éve: 2014
ISBN: 978-615-5423-05-5 (.mobi); 978-615-5423-06-2 (.epub); 978-615-5423-07-9 (PoD)
Mobiltelefonjára, illetve táblagépére a QR-kód segítségével is letöltheti a kívánt verziót! (A kód beolvasásához megfelelő szoftver és internet kapcsolat szükséges! Az e-könyv olvasásához a telefonra/táblagépre telepített szoftver szükséges – ilyet ingyenesen beszerezhet az eszköz operációs rendszerének megfelelő alkalmazásboltból!)